Köszöntő
Kedves Szülők, Tanulók és Érdeklődők!
Intézményünk nevelőtestülete és tanulóközössége nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunk látogatóit.
Célunk az, hogy a látogatók érdeklődésüknek megfelelő információkhoz jussanak intézményünk tevékenységét illetően, valamint megismerjék iskolánk alapvető szabályozó dokumentumait, az itt folyó nevelő-oktató munkát.
A Szentbalázsi Körzeti Általános Iskolát olyan oktatási intézménynek tekintjük, amely meg tud felelni az oktatáspolitikai és fenntartói elvárásoknak, a szülői és a tanulói igényeknek. Ahol tanulóink korszerű műveltségtartalmak birtokába juthatnak, és ahol modern módszertani lehetőségek alkalmazásával érjük el tanulóink eredményes oktatását. Fontosnak tartjuk, hogy hagyományaink ápolása mellett korszerű oktatást biztosítsunk tanulóink számára. Osztályaink alacsony létszáma lehetővé teszi az egyéni fejlesztést, felzárkóztatást és tehetséggondozást.
Célunk olyan képességek kialakítása és fejlesztése, amelyek birtokában tanítványaink meg tudnak felelni a mai kor követelményeinek, kialakul bennük az élethosszig tartó tanulás képessége, alkalmazkodni tudnak a világ gyors változásaihoz, és képesek lesznek a felnőtt életben való helytállásra.
Hirschné Póda Anikó
igazgató